Jót tesz a hidrogénes víz a vesének? Mit mutatnak valójában a kutatások (és mit kérdezzen az orvosától)

Ha Önnek vagy annak, akiről gondoskodik, krónikus vesebetegsége (CKD) van, vagy dialízisre jár, az őszinte válasz az, hogy a hidrogénes vizet kifejezetten CKD-s betegeken végzett klinikai vizsgálatban még nem tesztelték, ezért egyik irányban sem állítható bizonyított kezelési hatás. Ehelyett néhány állatkísérlet áll rendelkezésre, amelyek sérült vesékben biológiai változásokat mutattak ki, valamint olyan megfigyeléses kutatások, amelyekben hemodialízisre járó betegek hidrogénnel dúsított elektrolizált vizet iktattak be a mindennapjaikba. E vizsgálatok egyikéből sem lehet arra következtetni, hogy a hidrogénes víz segíteni fog a veséinek. Ha CKD-t vagy dialízist kezel, hasznosabb azt megkérdezni, hogyan illeszkedik bármilyen többletvíz — és az azzal bevitt magnézium — az ellátócsapata által már meghatározott folyadék- és ásványianyag-korlátokba.

• CKD-s betegeken végzett klinikai vizsgálatok még nincsenek. Az emberi bizonyítékok kizárólag hemodialízisre járó betegeken végzett megfigyeléses vizsgálatokból származnak, nem a CKD szélesebb betegcsoportját felölelő randomizált vizsgálatokból.
• Az állatkísérletek biológiai aktivitást mutatnak, nem terápiás hatást. A vesekárosodás rágcsálómodelljei reagálnak a vízzel, sóoldattal, belélegzett gázzal vagy dializáló oldattal bevitt hidrogénre, de ezek az adagok és beviteli módok nem feleltethetők meg közvetlenül annak, ha valaki otthon naponta megiszik egy palackkal.
• A folyadékbevitelbe minden beleszámít, bármilyen formában fogyasztja is. A vesebetegeknek vagy dialízisre járóknak előírt folyadékkeretbe a hidrogénes víz ugyanúgy beleszámít, mint bármilyen más víz.
• A magnézium az a részlet, amely a tablettára jellemző. A veseműködés romlásával a szervezet kevésbé tudja kiválasztani a magnéziumot, ami akkor fontos, ha magnéziumot tartalmazó tablettát fontolgat, nem pedig palackból vagy kancsóból származó tiszta vizet.

Mit mértek valójában a vesékre összpontosító hidrogénesvíz-vizsgálatok?

A hidrogénes vízzel és a vesékkel kapcsolatos bizonyítékok két külön kutatási területre oszlanak, amelyek eltérő kérdésekre adnak választ. Az egyik vesekárosodást vizsgáló állatmodellekből származik, a másik pedig már dialízisre járó embereket vizsgál. Egyik kutatást sem arra tervezték, hogy kiderüljön, jót tesz-e az egészséges emberek veséjének a hidrogénes víz fogyasztása, ezért érdemes mindkét területet a maga keretei között megvizsgálni, mielőtt következtetést vonnánk le.

Mit vizsgáltak az állatkísérletek?

Patkányoknál és egereknél a kutatók azt vizsgálták, hogyan hat a hidrogén az iszkémiás-reperfúziós károsodás, transzplantáció, bizonyos gyógyszerek, vesefibrózis és mesterségesen előidézett CKD által károsított vesékre. A hidrogént többféle módon juttatták az állatok szervezetébe: hidrogénnel dúsított ivóvízzel, injekcióban adott hidrogénnel dúsított sóoldattal, belélegzett hidrogéngázzal, illetve dialízis közben közvetlenül a dializáló oldatba oldva. Ezekben a modellekben a hidrogénnek való kitettség a vér karbamid-nitrogén- és kreatininszintjének csökkenésével, valamint az olyan oxidatív stresszre utaló markerek, mint az MDA és a 8-OHdG, illetve a gyulladásos citokinek alacsonyabb szintjével járt együtt (forrás: A molekuláris hidrogén klinikai alkalmazása és hatásmechanizmusa különféle vesebetegségek, köztük a diabéteszes vesebetegség kezelésében). Az áttekintés szerzői óvatosan, inkább kiindulópontként fogalmaznak ezekről az eredményekről, és kijelentik, hogy még nagyszabású humán klinikai vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy mindez embereknél is igazolható legyen. Ha általános bevezetőt szeretne arról, mit mérnek valójában az ilyen markerek, és miért használják őket a kutatók, arról külön, részletesebben is olvashat.

Mit vizsgáltak az embereken, dialízis mellett végzett kutatások?

Az emberi bizonyítékok egészen más képet mutatnak, mint az állatkísérletek — mind a vizsgált személyek, mind a kutatások típusa tekintetében. A hidrogénes vizet nem a CKD-s betegek általános csoportján vizsgálták, hanem olyan embereken végeztek kutatásokat, akik már hemodialízisre jártak, és hidrogénnel dúsított elektrolizált vizet iktattak be a dialíziskezelésükbe. Ezek megfigyeléses vizsgálatok voltak, nem randomizált kísérletek; az egyes vizsgálati csoportok létszáma nagyjából 8 és 161 fő között mozgott, a követési idő pedig egy hónaptól több mint három évig terjedt. A beszámolt eredmények között az oxidatív stresszre utaló markerek csökkenése és a dialízissel összefüggő fáradtság enyhülése szerepelt, valamint egy vizsgálatban, átlagosan mintegy hároméves követés során, 41%-kal alacsonyabb kockázati arányt találtak a halálozást és a szív- és érrendszeri eseményeket együttesen magában foglaló végpont esetében (forrás: Az elektrolizált hidrogénes víz alkalmazása a krónikus vesebetegség kezelésében és a dialíziskezelésben). Ugyanez a forrás egyértelműen kimondja, hogy kifejezetten CKD-s betegeken végzett, hidrogénes vizet vizsgáló beavatkozásos kutatásokról még nem számoltak be. Érdemes ezt szem előtt tartani: a jelenleg elérhető legerősebb humán bizonyíték egy szűkebb, már dialízisre szoruló betegcsoporton végzett megfigyeléses kutatás, nem pedig a CKD korábbi szakaszában lévő embereken végzett kontrollált vizsgálat.

Miért nem jelentenek ezek a bizonyítékok vesekezelést?

Egy megfigyeléses vizsgálat kimutathatja, hogy a hidrogénnel dúsított elektrolizált vizet fogyasztó dialízises betegeknél kevesebb szív- és érrendszeri esemény fordult elő, mint azoknál, akik nem fogyasztották, anélkül, hogy bizonyítaná: a különbséget a víz okozta. Azok, akik egy újabb, egészséggel kapcsolatos szokást iktatnak be egy olyan megterhelő kezelési rendbe, mint a dialízis, más szempontokból is különbözhetnek azoktól, akik nem tesznek így. Például jobban követhetik az étrendi útmutatást, vagy gyakrabban jelenhetnek meg az időpontokon, és e különbségek bármelyike magyarázhatja az eredmény egy részét. Ugyanez a következtetési nehézség sok megfigyeléses egészségügyi kutatásra jellemző, ezért érdemes közelebbről megvizsgálni egy kutatás mintanagyságát, kontrollcsoportját és finanszírozását, mielőtt megbízna egy ilyen főcímben szereplő eredményben.

Az állatkísérleteknek más korlátjuk van. A laboratóriumi körülmények között befecskendezett, hidrogénnel dúsított sóoldat, a meghatározott koncentrációban belélegzett hidrogéngáz, illetve az orvosi beavatkozás során közvetlenül a dializáló oldatba oldott hidrogén nem ugyanaz, mint otthon meginni egy pohár hidrogénes vizet. A szövetekbe jutó adag, a vizsgált sérüléshez viszonyított időzítés és a beviteli mód egyaránt eléggé eltér ahhoz, hogy egy sérült rágcsáló veséjén észlelt eredmény ne bizonyítsa, történik-e bármi egy ember veséjében, ha naponta fogyasztja az italt. Külön cikk foglalkozik azzal a tágabb kérdéssel, hogy a legtöbb ember számára biztonságos-e a hidrogénes víz mindennapos fogyasztása; az itt tárgyalt, kifejezetten a vesékre vonatkozó bizonyítékoktól elkülönítve olvashat róla.

Mit kell ellenőrizniük a dialízisre járóknak vagy vesediétát követőknek, mielőtt vizet vagy tablettát fogyasztanak?

Mivel a fenti vizsgálatok nem bizonyítják a kezelés hatását, a dialízisre járók vagy vesediétát követők számára nem az a gyakorlati kérdés, hogy hat-e a hidrogénes víz, hanem az, hogy a fogyasztása változtat-e bármin, amit már most is figyelemmel kell kísérniük. Két dolgot érdemes külön ellenőrizni: mennyi folyadékot fogyaszthat, és mi kerül még a pohárba a hidrogénen kívül.

A folyadékbevitelbe minden beleszámít, bármilyen formában fogyasztja is

A CKD-s betegeket gyakran arra kérik, hogy korlátozzák a folyadék, a nátrium, a kálium vagy a foszfor bevitelét, de nincs egyetlen olyan étrend, amely minden érintettre érvényes lenne. A megfelelő korlátokat egyénileg, dietetikussal vagy egészségügyi szakemberrel együtt határozzák meg, és a veseműködés időbeli változásával módosítják (forrás: Egészséges étkezés krónikus vesebetegséggel élő felnőttek számára, NIDDK). Ez azt jelenti, hogy egy hidrogénnel dúsított pohár víz ugyanúgy beleszámít a folyadékkeretbe, mint egy átlagos pohár víz; a hozzáadott hidrogén nem változtat azon, hogy naponta mekkora folyadékmennyiséget ihat biztonságosan. Itt olvashatja egy helyen, hogy a vesékkel kapcsolatos szempontokon túl kinek kell óvatosnak lennie a hidrogénes vízzel.

Miért más kérdés a magnéziumtabletta, mint a tiszta hidrogénes víz?

A veseműködés romlásával a vese kevesebb magnéziumot választ ki a vérből. A hipermagnezémia ritka, de ha előfordul, főként csökkent veseműködésű embereknél jelentkezik, különösen akkor, ha egy további magnéziumforrás — például magnéziumot tartalmazó étrend-kiegészítő, savlekötő vagy hashajtó — is bekerül a képbe (forrás: Magnézium alkalmazása krónikus vesebetegségben, Nutrients). Ezért jelent valóban más kérdést a magnéziumot tartalmazó tabletta, mint az a palack vagy kancsó, amely ásványi anyagok hozzáadása nélkül állít elő hidrogént. A Hydrion saját H2 tablettái egy pohár vízben oldódnak fel, és tablettánként 8 ppm molekuláris hidrogént, valamint 80 mg magnéziumot biztosítanak. A dialízisre járó betegnek vagy vesebetegekkel foglalkozó dietetikusnak a jelenlegi laboreredmények és a már használt egyéb magnéziumforrások fényében ezt a magnéziummennyiséget kell mérlegelnie, nem a hidrogént.

Azok az olvasók, akik orvosi jóváhagyást kaptak, máshol részletesebben olvashatnak arról, hogyan kell mindennap használni a tablettákat, beleértve a hatásmechanizmust és a szokásos adagolást.

Kérdések az orvossal folytatott beszélgetéshez, mielőtt vesével kapcsolatos problémák esetén hidrogénes vizet próbálna

A fenti kutatások egyike sem ok arra, hogy ne kérdezzen rá a hidrogénes vízre, viszont indokolják, hogy a kérdést azokkal beszélje meg, akik már most is gondozzák a veséjét, ahelyett, hogy pusztán egy termékoldal alapján döntene. Egy rövid, célzott beszélgetés olyan kérdésekre is kitérhet, amelyekre a vizsgálatok nem adnak választ:

• Kérdezze meg, hogy a hidrogénes vízzel bevitt többletfolyadék belefér-e a jelenlegi folyadékkeretébe, figyelembe véve a vesebetegség stádiumát vagy a dialízis ütemezését.
• Ha tiszta víz helyett magnéziumot tartalmazó tablettát fontolgat, kérdezze meg, hogy az megfelelő-e az aktuális laboreredményei, a dialízis ütemezése és az esetleg már szedett egyéb magnéziumforrások — például savlekötők vagy hashajtók — mellett.
• Kérdezze meg, változna-e a válasz a CKD másik stádiumában, a dialízis megkezdése vagy abbahagyása után, illetve transzplantációt követően, hiszen a veseműködés változásával a folyadék- és ásványianyag-tolerancia is módosul.

Ez az ellenőrzőlista a kezelőorvossal folytatott beszélgetés kiindulópontjául szolgál, nem orvosi tanács, és nem helyettesíti az orvos vagy dietetikus által már meghatározott, személyre szabott folyadék- és ásványianyag-korlátokat.

Összességében a bizonyítékok visszafogottabb állítást támasztanak alá, mint akár egy ígéret, akár egy figyelmeztetés: a hidrogénes víz mérhető hatásokat mutatott sérült állati vesékben és már dialízisre járó embereken végzett megfigyeléses vizsgálatokban, de egyelőre semmi sem bizonyítja, hogy kezelné vagy megelőzné a vesebetegséget a CKD-s betegek általános körében. Ha megkapta az orvosi jóváhagyást a kipróbálására, a gyakorlati döntés egy olyan hétköznapi részleten múlik, mint a címke elolvasása: ellenőrizze, mennyi folyadékot ad hozzá, és tabletta esetén azt is, hogy pontosan mi oldódik fel a hidrogén mellett.