Mit tesz a hidrogénes víz a szervezetben? Felszívódás, eloszlás és kilégzés

Amikor hidrogénes vizet iszol, az oldott hidrogéngáz nem úgy emésztődik meg, mint az étel. Perceken belül kijut a bélrendszerből a véráramba, végighalad a testeden, majd nagyjából a következő egy órában a kilélegzett levegővel távozik. A kutatók ezt az útvonalat emberi vizsgálatokban a kilélegzett levegő hidrogéntartalmának mérésével, állatkísérletekben pedig közvetlenül a szervek szövetében mért értékekkel térképezték fel. Így választ kaphatunk arra, milyen gyorsan jut be a gáz a szervezetbe, hová kerül, és milyen gyorsan ürül ki — ez szűkebb kérdés annál, hogy a hidrogénes víz befolyásolja-e a közérzetedet, vagy javít-e valamely mérhető egészségi mutatón, ami külön kutatási terület, és amellyel ez a cikk szándékosan nem foglalkozik.

A hidrogénes víz alapjairól, arról, hogy mi ez és hogyan készül, ez a hidrogénes vizet bemutató bevezető ad áttekintést. Ha inkább az eszköz érdekel, nem az, hogy mi történik azután, hogy megiszod a vizet, a hidrogénes vizes palackok működését bemutató cikk ismerteti az elektrolízist, amellyel a palackok először is feloldják a gázt.

• A hidrogénes víz elfogyasztása után gyorsan megemelkedik a kilélegzett levegő hidrogéntartalma; ez jellemzően 10–15 perc körül éri el a csúcsot, és a víz magasabb hidrogénkoncentrációja nagyobb, hosszabb ideig tartó emelkedést eredményez.
• Az állatkísérletekben, ahol közvetlenül a szervekben mérték a hidrogén mennyiségét, azt találták, hogy szájon át adott adag után körülbelül öt percen belül eljut olyan szövetekbe, mint a lép, a vékonybél és a hasnyálmirigy.
• Úgy tűnik, a gáz nem halmozódik fel a szervezetben. A kilélegzett hidrogén mennyisége körülbelül egy órán belül visszatér a kiindulási szint közelébe, összhangban a szövetekben mért értékek folyamatos csökkenésével.
• Ezek egyike sem méri, hogy a hidrogénes víz bizonyított egészségügyi előnyökkel jár-e. Azt írják le, merre jut a gáz, és mennyi ideig marad a szervezetben — ez más kérdés, mint hogy hatásos-e.

Hogyan jut el a hidrogén a pohárból a véráramba?

A vízben oldott hidrogén gáz, nem olyan tápanyag, amelyet az emésztőrendszer lebont. Mivel a gázok szabadon áthaladnak a bél vékony nyálkahártyáján, szinte azonnal kijuthat az emésztőrendszerből a felszín alatt futó apró vérerekbe, majd oda jut el, ahová a vér szállítja. Ezt egy élő embernél invazív vizsgálatok nélkül nehéz megerősíteni, ezért a kutatók egy jól bevált megoldást alkalmaznak: a kilélegzett levegő hidrogénkoncentrációját mérik, lényegében ugyanazzal a módszerrel, mint a laktózintolerancia kimutatására szolgáló kilégzési tesztnél.

Egy egészséges felnőttekkel végzett, kontrollált vizsgálat közvetlenül tesztelte ezt. A résztvevők hidrogénben gazdag vizet ittak, majd egy másik alkalommal összehasonlításként desztillált vizet, ezután pedig meghatározott időközönként mintát vettek a kilélegzett levegőjükből (forrás: Shimouchi és munkatársai, Biomarker Insights, 2009). A hidrogénes víz elfogyasztása után gyorsan emelkedett a kilélegzett levegő hidrogéntartalma, a desztillált víz után viszont egyáltalán nem. Ez az eltérés a közvetlen felszívódási útvonalat támasztja alá, nem pedig azt, hogy a gáz valamilyen más okból már eleve jelen lett volna a bélrendszerben.

Miért a kilélegzett levegőt, nem pedig a vért a legegyszerűbb mérni?

Amint a hidrogéngáz eléri a véráramot, végül eljut a tüdőhöz, és a kilélegzett levegővel távozik, nagyjából úgy, mint a szén-dioxid. A kilélegzett levegő mintavétele nem invazív, és néhány percenként megismételhető, ezért praktikus helyettesítő mérési módszer egy olyan gáz időbeli követésére, amelynek vizsgálatához egyébként ismételt vérvételre lenne szükség.

Miben különbözik ez a bélbaktériumok által termelt hidrogéntől?

A vastagbél bélbaktériumai bizonyos szénhidrátok erjesztése során normál melléktermékként szintén hidrogéngázt termelnek, és ez a forrás is kimutatható a kilégzési tesztekben; a legismertebb példa erre a laktózintolerancia-vizsgálat. A kétféle mintázat a mérési eredményeken eltérően látszik: ugyanebben a vizsgálatban a laktózt megemészteni nem képes résztvevőknél a tej fogyasztása után lassan, tartósan emelkedett a kilélegzett levegő hidrogéntartalma, amely órákon át tovább nőtt, miközben a baktériumok fokozatosan erjesztették az emésztetlen cukrot. A hidrogénes víz elfogyasztása egészen más mintázatot mutatott. A hidrogén gyorsan megjelent, és gyorsan ki is ürült, ami összhangban van azzal, hogy a már feloldott gáz közvetlenül a véráramba diffundál, nem pedig azzal, hogy az emésztés során, lejjebb a bélrendszerben lassan keletkezik.

Milyen gyorsan jelenik meg? Az első 15 perc

Ugyanebben a vizsgálatban a kilélegzett levegő hidrogéntartalma nagyjából 10–15 perccel a hidrogénes víz elfogyasztása után érte el a csúcsot; a vizsgált legmagasabb koncentrációnál körülbelül 40 milliomodrész volt. Ez gyors megjelenést és kiürülést jelez, nem lassú felhalmozódást: a gáz hamar megjelenik, nagyjából negyedórán belül eléri a legmagasabb szintet, majd ismét csökkenni kezd.

A vízben oldott hidrogén mennyisége is számított. Ahogy nőtt a víz hidrogénkoncentrációja, úgy nőtt mind a kilélegzett levegőben mért csúcsérték, mind a teljes vizsgálati időszak alatt kilélegzett hidrogén mennyisége; mindkét esetben meglehetősen erős statisztikai összefüggést figyeltek meg. Egyszerűen fogalmazva: a több oldott hidrogént tartalmazó víz nagyobb reakciót váltott ki, nem ugyanakkora, rögzített választ.

Mit jelent itt a „dózisfüggő” kifejezés?

A dózisfüggő válasz azt jelenti, hogy a mért reakció az adott mennyiséggel együtt változik, nem pedig ugyanazt a felső értéket éri el az adagtól függetlenül. Ebben az esetben ez arányosan magasabb és hosszabb ideig tartó, kilélegzett hidrogént mutató görbét jelentett, amikor a víz több oldott gázt tartalmazott — legalábbis a vizsgálatban ténylegesen tesztelt koncentrációk körében. Ez nem árulja el, mi történik ezen a tartományon kívüli mennyiségek esetén, és nem állít semmit arról, mit tesz a szervezet a hidrogénnel annak felszívódása után.

Hová jut a hidrogén? Mit mértek az állatok szöveteiben?

A kilégzési mérések megmutatják, mennyi hidrogén távozik a szervezetből, azt viszont nem, hogy közben hová jut. Ennek vizsgálatához a kutatók állatkísérletekhez fordultak, amelyekben közvetlenül lehet mintát venni a szövetekből. Egy gyakran idézett vizsgálatban szájon át, injekcióval vagy belélegeztetéssel adott hidrogén után mérték meg a hidrogénkoncentrációt patkányok vérében és nyolc szervében: a májban, a vesében, a szívben, a lépben, a hasnyálmirigyben, a belekben, az izmokban és az agyban (forrás: Liu és munkatársai, Scientific Reports, 2014).

Szájon át adott adag után a szövetekben mért hidrogén mennyisége körülbelül öt percnél érte el a csúcsot; a lépben, a vékonybélben és a hasnyálmirigyben mérték a legmagasabb koncentrációkat, amelyek mindegyike meghaladta a 300 PPB/gramm szövet értéket, majd ezt követően folyamatosan csökkentek. Ez azért fontos, mert azt mutatja, hogy a gáz azokon a szerveken is eléri, amelyek messze túl vannak azon az emésztőrendszeren, amelyből eredetileg kidiffundált.

Miért változtatja meg a bejutás útja a mintázatot?

A hidrogén bejutási útja megváltoztatta a görbe alakját. A közvetlen vénás befecskendezésnél jelentkezett a leggyorsabban a csúcs, körülbelül egy perc után, a szövetekben mért koncentrációk azonban mindenütt viszonylag alacsonyak maradtak, 35 PPB/gramm alatt. A 4%-os hidrogéngáz belélegzése ismét másképp hatott: a szöveti szintek lassabban emelkedtek, mint szájon át történő adagolás vagy injekció esetén, de legalább 60 percig magasak maradtak, vagyis tovább, mint a másik két bejuttatási módnál. Más szóval, az, hogy a hidrogén milyen úton jut a szervezetbe, meghatározza, milyen gyorsan jelenik meg a szövetekben és mennyi ideig marad ott, nem csak azt, hogy végül mennyi jut el oda — ezt a különbséget részletesen tárgyalja a hidrogénbelélegzést és a hidrogénes víz fogyasztását összehasonlító cikk.

Mit nem mutat meg ez a vizsgálat az emberekről?

Ezek a szöveti eloszlásra vonatkozó adatok patkányokból származnak, a patkányok élettana — beleértve az anyagcserét és a szervek testtömeghez viszonyított méretét — pedig annyira különbözik az emberétől, hogy nem szabad feltételezni: a pontos koncentrációk vagy időzítések változatlanul érvényesek az emberekre is. A vizsgálat azt támasztja alá, hogy az oldott hidrogén nem korlátozódik a bélrendszerre és a tüdőre, hanem a véráramon keresztül más szöveteket is elér. A konkrét értékek embereknél történő megerősítéséhez hasonló szövetmintavételre lenne szükség, ami sokkal invazívabb eljárás, és eddig nem végezték el ugyanilyen módon.

Milyen gyorsan ürül ki?

Az embereken végzett kilégzési vizsgálatban a hidrogénes víz elfogyasztása után a kilélegzett hidrogén mennyisége körülbelül 60 percen belül szinte teljesen visszatért a kiindulási szintre. Ez az időbeli lefutás összhangban van a patkányokon végzett vizsgálat szöveti eredményeivel: a koncentrációk perceken belül elérik a csúcsot, majd folyamatosan csökkennek, ahelyett, hogy az ismételt bevitel hatására felhalmozódnának.

Ez a mintázat megfelel annak, amit a hidrogéngázról tudunk: kicsi, kémiailag egyszerű molekula, amelyet úgy tűnik, a szervezet nem raktároz el, ahogyan a zsírban oldódó vegyületeket vagy az ásványi anyagokat. Ami nem hasznosul, vagy nem lép kémiai reakcióba, azt a szervezet kilélegzi; az eddig rendelkezésre álló mérések alapján pedig az ivástól a kiürülésig tartó teljes folyamat nagyjából egy órán belül lezajlik.

Mit árul el ez az idővonal, és mit nem?

Érdemes pontosan meghatározni, mit igazol a felszívódástól a kilélegzésig tartó idővonal. Azt mutatja, hogy a vízben oldott hidrogéngáz gyorsan felszívódik, az emésztőrendszeren kívüli szöveteket is eléri, majd körülbelül egy órán belül kiürül a szervezetből. Ez valós, mérésekkel alátámasztott élettani folyamat. Önmagában azonban nem bizonyítja, hogy a hidrogénes víz megváltoztatja a közérzetedet, javít egy konkrét egészségi mutatón, vagy kezel, illetve megelőz bármilyen betegséget. Az itt hivatkozott vizsgálatok azt mérték, hová jut a gáz, és mennyi ideig marad ott; nem klinikai eredmények mérésére készültek, a szervekben való eloszlás részleteinek többsége pedig állatoktól, nem emberektől származik.

Ha arra vagy kíváncsi, mennyi hidrogénes vizet isznak az emberek a kutatásokban, és milyen gyakran, ez egy külön kérdés, amellyel a hidrogénesvizes vizsgálatokban alkalmazott mennyiségeket bemutató cikk foglalkozik. Ha pedig általános szempontrendszert keresel annak megítéléséhez, mennyire megbízható egy adott hidrogénesvizes vizsgálat — beleértve a mintanagyságot és a finanszírozót is —, a hidrogénes vízzel kapcsolatos kutatások olvasásához készült útmutató az itt elférőnél részletesebben tárgyalja ezt.

Ha a hidrogénes víz fogyasztásának különböző módjai között mérlegelsz

Mivel az, hogy mennyi hidrogén jut ténylegesen a szervezetedbe, attól függ, mennyi oldódik fel először a vízben, ha azon gondolkodsz, kipróbáld-e, nem az a gyakorlati kérdés, melyik termék hangzik a legimpozánsabban, hanem az, hogy melyiknél ellenőrizhető a feltüntetett koncentráció. A hidrogénes víz készülhet elektrolízises palackban, egyszerre nagyobb adagot kezelő kancsóban vagy bármilyen pohárba dobható, feloldható tablettával; ezek mind csupán különböző módjai annak, hogy előállítsák a cikkben végig tárgyalt oldott gázt.

Ugyanez az elv érvényes minden formátumra: ha palackot, kancsót vagy feloldható tablettát hasonlítasz össze, ellenőrizd, hogy mindegyik milyen koncentrációt tüntet fel, és azt hogyan mérik; ne feltételezd, hogy az egyik forma eleve jobb a másiknál.

A hidrogénes vizek kínálatában megtalálod a jelenlegi termékformákat és a feltüntetett teljesítményadataikat; itt egymás mellett összehasonlíthatod a műszaki adatokat, mielőtt eldöntenéd, hogy bármelyik megfelel-e annak, ahogyan ténylegesen használnád.