Működnek-e a hidrogénes vizespalackok? Mit mutatnak a laboradatok

Az, hogy egy hidrogénes vizespalack „működik-e”, valójában attól függ, a két külön kérdés közül melyikre gondolsz. Az első az, hogy a készülék egyáltalán megváltoztatja-e a vizet: ad-e hozzá olyan molekuláris hidrogént, amelyet az erre a célra készült műszerrel meg lehet mérni? A második az, hogy a megmért hidrogén érzékelhető vagy klinikailag dokumentált hatást vált-e ki, miután megiszod. Egy független laboratóriumi vizsgálat konkrét számokkal válaszolhat az első kérdésre egy adott palack esetében. A második kérdés továbbra is aktív kutatási terület, és pontosan az teszi a marketingoldalakon egyszerűbbnek tűnővé az állítást, ha a kettőre egyetlen határozott igennel válaszolnak. Ez a cikk bemutatja a Hydrion Core és a Hydrion Pulse tényleges gázkromatográfiás mérési adatait, elmagyarázza, miért érdemelnek egyes vizsgálati módszerek nagyobb bizalmat másoknál, és részletezi, mit igazol és mit nem igazol az FDA biztonsági státusza, hogy tudd, mit érdemes ellenőrizni, mielőtt megbízol bármelyik palack hidrogénre vonatkozó állításában.

• A Hydrion Core és a Pulse készülékekben végzett, gázkromatográfiás független laboratóriumi vizsgálat konkrét, időponttal ellátott hidrogénkoncentrációkat mért; ez másfajta bizonyíték, mint egy termékoldalon feltüntetett kerekített szám.
• Az ORP-mérőket a pH és a hőmérséklet majdnem olyan erősen befolyásolja, mint a hidrogén, ezért az általuk mutatott érték nem alkalmas egy palack tényleges hidrogénkibocsátásának megbízható igazolására vagy összehasonlítására.
• A hidrogéngáz FDA GRAS-státusza az élelmiszerekben és italokban, meghatározott koncentrációban való biztonságos felhasználására vonatkozik; arról semmit sem mond, hogy a víz elfogyasztása jár-e egészségügyi előnnyel.
• Két külön kérdésről van szó: a készülék mérhető mennyiségű hidrogént juttat-e a vízbe, illetve ez a hidrogén megváltoztatja-e a közérzetedet. Az elsőt alátámasztó kutatások jóval meggyőzőbbek, mint a másodikat alátámasztó kutatások.

Mit értenek valójában az emberek azon, hogy „működik-e” egy hidrogénes vizespalack?

Amikor valaki beírja a keresőbe, hogy „működnek-e a hidrogénes vizespalackok”, a kérdés rendszerint két külön dolgot mos össze anélkül, hogy az illető különválasztaná őket. Az egyik arra vonatkozik, hogy a palack fizikailag azt teszi-e, amit a címkéje ígér: SPE/PEM membránon keresztül áramot vezet a vízbe, amivel hidrogéngázt választ le, majd azt feloldja a vízben. A másik arra kérdez rá, hogy a víz elfogyasztása után tapasztalsz-e valamit, vagy mérhető-e valami a szervezetedben egy laboratóriumi vizsgálattal. Az a termékoldal, amely több energiát vagy élesebb összpontosítást ígér, valójában a második kérdésre válaszol olyan magabiztossággal, amelyet az elsőből kölcsönöz. Éppen ezért nem lehet egyetlen marketingoldal alapján megítélni a teljes állítást.

Ez a cikk külön vizsgálja a kérdés mindkét felét. A hidrogénkibocsátásra vonatkozó részhez a Hydrion Core és a Hydrion Pulse készülékekről függetlenül megrendelt laboratóriumi jelentést használja példaként arra, hogyan néz ki a valódi ellenőrzés: megnevezett laboratórium, megnevezett műszer és pontos mérési időpontok, nem csupán egyetlen kerekített érték. A hatásra vonatkozó rész pedig bemutatja, hol tart jelenleg a tudomány, anélkül, hogy egy sejttenyészeten végzett vizsgálat eredményét úgy állítaná be, mintha az megmutatná, hogyan érzed majd magad másnap reggel egy palack elfogyasztása után.

Juttathat-e egy palack valóban mérhető hidrogént a vízbe?

A legegyenesebb módja annak, hogy kiderüljön, a készülék ad-e hidrogént a vízhez, ha magát a vizet mérjük meg az erre a célra készült műszerrel, nem pedig a gyártó termékoldalán feltüntetett számot tekintjük végső válasznak.

Mit és hogyan vizsgált a laboratórium?

A Hydrion Core és a Hydrion Pulse független vizsgálatát a nevadai Hendersonban működő H2 Analytics végezte, SRI 8610C gázkromatográf segítségével. Az oldott molekuláris hidrogén mennyiségének meghatározására a gázkromatográfiát tekintik referencia-módszernek, mivel magát a gázt méri, nem pedig egy olyan közvetett jelet, amely csupán összefügg vele (forrás: Az ORP-t nem szabad a vizes H2 koncentrációjának becslésére vagy összehasonlítására használni). A laboratórium egyetlen minta helyett két külön forrásból származó Core készüléket és két Pulse készüléket vizsgált, ami azért fontos, mert egyetlen palackból nem derül ki, hogy az eredmény tipikus-e, vagy csak szerencsés kiugró érték. Egy másik, független laboratórium, az SGS Silver State Analytical Laboratories ugyanezt a vizet 34 biztonsági paraméterre vizsgálta, többek között az elektródák anyagát képező platina és titán jelenlétére; mind a 34 eredmény a laboratórium által mérhető szint alatt maradt. A teljes módszertan és az eredmények a laboratóriumi tanúsítási jelentésben olvashatók.

Mekkora mennyiség jut egy adagba?

A gázkromatográf a két Core készülékben 10 perces hidrogénbevitelt követően 5,85–6,05 mg/l oldott hidrogént mért; 20 percnél ez az érték 9,00–9,14 mg/l-re emelkedett. A két Pulse készülék 5 perces Boost ciklus után 8,079 mg/l-t, 10 percnél pedig 9,00 mg/l-t ért el. A Hydrion Core termékoldala rövidebb, mindennapos ciklust ír le: közlése szerint a folyamat kevesebb mint öt perc alatt véget ér, és ennek a szokásos ciklusnak a célkoncentrációjaként „akár 5 000 PPB (5 ppm)” értéket tüntet fel. Ez a marketingben szereplő adat és a laboratóriumi vizsgálat későbbi időpontokban mért értékei két eltérő vizsgálati körülményt írnak le, tehát nem mondanak ellent egymásnak. Ettől függetlenül nem szabad úgy idézni őket, mintha ugyanazt az állítást jelentenék: minden számhoz hozzá kell rendelni a saját forrását és mérési időpontját.

Miért nem jelenti ugyanazt minden, a címkén szereplő hidrogénérték?

Nem minden olyan készülék hidrogénkoncentrációját ellenőrizték közvetlen módszerrel, például gázkromatográfiával, amely ilyen értéket tüntet fel. A fogyasztók körében legelterjedtebb alternatív módszernek, az ORP-mérőnek pedig van egy fontos korlátja, amelyet érdemes megérteni, mielőtt támaszkodnál rá. Az ORP azt mutatja meg, hogy egy oldat mennyire hajlamos elektronokat leadni vagy felvenni; az oldott hidrogén pedig csak egy a több tényező közül, amely befolyásolja ezt az értéket. A pH egy egységnyi változása körülbelül annyival módosítja az ORP-értéket, mint amennyivel a hidrogénkoncentráció százszoros változása módosítaná, a vízhőmérséklet 20 °C-os eltérése pedig nagyjából akkora változást okoz az értékben, mint a hidrogénkoncentráció tízszeres változása (forrás: Az ORP-t nem szabad a vizes H2 koncentrációjának becslésére vagy összehasonlítására használni). Ez azt jelenti, hogy két valóban azonos, hidrogénben gazdag vízminta eltérő ORP-értéket mutathat attól függően, milyen a szoba hőmérséklete, vagy milyen a csapvíz pH-ja, amelyből a mintákat vették. Egy alap fogyasztói mérőműszer pedig hőmérséklet- és pH-kompenzáció nélkül nem képes ezt önállóan korrigálni.

A termékoldalon szereplő, kerekített „akár X PPB” érték azt mutatja meg, hogy a gyártó milyen értéket céloz meg, nem pedig azt, hogy egy külső fél mit igazolt. A dátummal ellátott laboratóriumi jelentés megnevezi a laboratóriumot, a műszert, a módszert és a minta vizsgálatának pontos időpontját; ez egészen más jellegű állítás. Ha inkább saját magad vizsgálnád meg a vizet, és a cseppentős tesztek, illetve a mérőműszerek gyakorlati használata érdekel, a hidrogénmérésről és az ORP-mítoszról szóló útmutató részletesen foglalkozik ezzel, így itt nem ismételjük meg.

A hidrogén előállítása azt jelenti, hogy a víz megváltoztatja a közérzetedet?

A víz hidrogéntartalmának mérése csak az eredeti kérdés első felére ad választ. A második feléhez kapcsolódó kutatás egy 2007-es laboratóriumi vizsgálatig nyúlik vissza. Ez azt találta, hogy a molekuláris hidrogén szelektíven reagált a sejttenyészetekben található hidroxilgyökökkel, miközben érintetlenül hagyott más, a szervezet normális jelátviteléhez szükséges reaktív molekulákat, például a hidrogén-peroxidot és a nitrogén-monoxidot. Ez a szelektivitás tette figyelemre méltóvá az eredményt, de a sejttenyészetben megfigyelt reakció még mindig több lépésre van attól, hogy dokumentált hatást bizonyítson egy palack vizet elfogyasztó embernél.

Az ezt követő években ugyanezt a kérdést állatmodelleken is vizsgálták, például iszkémia-reperfúziós sérülés és szervátültetés esetén, később pedig kisebb, embereken végzett vizsgálatokban is, többek között 2-es típusú cukorbetegségben, metabolikus szindrómában és hemodialízisben érintett betegeknél. A sejtektől az állatokon át az emberekig vezető út a kutatási kérdés jelenlegi szakaszában megszokott, ez azonban azt is jelenti, hogy egy adott hatásra vonatkozó állítás súlya attól függ, a mögötte álló vizsgálat ennek az útnak melyik szakaszáról származik, nem pedig attól, mennyire magabiztosan fogalmaz a termékoldal. Az eredeti eredmény mögött álló sejtbiológiai kutatásról a molekuláris hidrogénről szóló magyarázó cikkben olvashatsz, az eddigi humán kutatások eredményeit pedig részletesebben a hidrogénes vízről szóló, bizonyítékokon alapuló áttekintés mutatja be, ezért itt egyiket sem ismételjük meg részletesen.

Mit igazol és mit nem igazol az FDA biztonsági státusza?

A hidrogéngáz FDA-engedéllyel használható ivóvízben és italokban: az 520-as GRAS-értesítés a hidrogéngázt legfeljebb 2,14 térfogatszázalékos összetevőként fedi le, az FDA pedig 2014 novemberében „nincs kérdése” levéllel zárta le az értesítést. Ez biztonsági megállapítás. A GRAS-értesítés FDA általi felülvizsgálata azt ellenőrzi, hogy az összetevő a megadott szinten biztonságosan használható-e; arról semmit sem mond, hogy az így kapott víz elfogyasztása egészségügyi előnnyel jár-e.

A két dolog közötti különbség 2022 júniusában vált kézzelfoghatóvá, amikor az FDA figyelmeztető levelet küldött egy másik hidrogénesvíz-gyártónak, a H2 Beverages Inc.-nek. A cég weboldalán azt állították, hogy a terméke stabilizálhatja a koleszterinszintet, küzdhet a gyulladás ellen, és védelmet nyújthat a sugárzás okozta károsodással szemben. Az ügynökség álláspontja szerint azok az állítások, amelyek egy betegség kezelését vagy megelőzését írják le, az italt az Egyesült Államok joga szerint nem engedélyezett gyógyszerré teszik, függetlenül attól, hogy valójában mi oldódik fel a palackban. Ez a valós szabályozási példa egy olyan cégre vonatkozik, amely nem kapcsolódik az itt tárgyalt palackokhoz. Ezért ragaszkodik egy körültekintő hidrogénesvíz-márka az igazolt specifikációk leírásához és a valóban létező kutatások megjelöléséhez, ahelyett, hogy konkrét egészségügyi eredményt ígérne.

Mit ellenőrizz, mielőtt megbízol egy palack hidrogénre vonatkozó állításában?

Ha már tudod, hogyan néz ki a valódi ellenőrzés, egy adott palack állításának vizsgálatához elegendő egy rövid, gyakorlatias lista.

• Kérdezd meg, hogy az érték független laboratóriumban, gázkromatográfiával vagy kifejezetten hidrogén mérésére szolgáló érzékelővel végzett vizsgálatból származik-e, vagy csak a márka saját termékoldalán szerepel.
• Keress olyan jelentést, amely megnevezi a laboratóriumot, a műszert, a módszert és a vizsgált pontos időpontot, ahogyan egy akkreditált laboratóriumi jelentés teszi; ne elégedj meg egyetlen, kontextus nélküli, kerekített csúcsértékkel.
• Két palack összehasonlításakor a dokumentált, dátummal ellátott laboratóriumi jelentést részesítsd előnyben a nagyobb, nyomtatásban szereplő PPB-értékkel szemben, mert önmagában az érték nagyságából nem derül ki, hogyan, vagy egyáltalán megmérték-e.
• Ha szeretnéd megkülönböztetni a valóban gyenge minőségű vagy félrevezetően bemutatott terméket attól, amely egyszerűen óvatosan fogalmaz az állításaiban, a valódi intő jelek felismeréséről szóló útmutató a hidrogénes víznél kifejezetten ezzel a kérdéssel foglalkozik.

Ha szeretnéd látni, hogyan alkalmazzák ezt az ellenőrzési módszert egy konkrét palacknál, érdemes elolvasnod a Hydrion Core közzétett laboratóriumi jelentését. Dokumentációként érdemes kezelni és ellenőrizni, nem pedig olyan indokként, amely miatt automatikusan a nagyobb, nyomtatásban szereplő értéket kellene előnyben részesíteni. Arról, hogyan juttat hidrogént a vízbe egy SPE/PEM palack, külön a hidrogénes vizespalackok működéséről szóló cikk ír; ezt itt nem ismételjük meg.