Strukturált víz vs. hidrogénes víz: az egyik mérhető, a másik nem

A hidrogénes vizet és a strukturált vizet egyaránt a csapból folyó víz továbbfejlesztett változataként árulják, és a két állítást elég gyakran hasonlítják össze ugyanabban a mondatban ahhoz, hogy ugyanannak az elképzelésnek két változatának tűnjenek. Pedig nem azok. A hidrogénes víz egy meghatározott oldott gázra, a molekuláris hidrogénre (H2) utal, és ennek a gáznak a mennyisége egy adott mintában megmérhető egy meghatározott műszerrel, az eredmény pedig számként, milliárdodrészben (PPB) vagy milligramm/literben adható meg. A „strukturált” vagy „hexagonális” víz kifejezés a vízmolekulák állítólagos, stabil és rendezett formába történő átrendeződését jelöli, de egyetlen standard laboratóriumi módszerrel sem sikerült kimutatni, hogy ez a szerkezet létezik, vagy hogy másként viselkedik, mint az ultratiszta víz. A két állítás összehasonlításakor az a hasznos próba, hogy ellenőrizhető-e egy műszerrel, vagy csak egy leírás alapján ítélhető meg.

• A hidrogénes víz oldott H2-gázt tartalmazó víz; ennek mennyisége reagenssel végzett tesztcseppekkel, elektronikus mérőműszerrel vagy laboratóriumi módszerrel, például gázkromatográfiával ellenőrizhető.
• A strukturált vagy hexagonális víz olyan állítólagos molekuláris elrendeződést jelöl, amelyet a magmágneses rezonanciás (NMR) vizsgálatok nem tudtak megkülönböztetni az ultratiszta víztől, sőt az emberi vizelettől sem, ha ugyanazzal a módszerrel vizsgálták őket.
• Az ORP-t (oxidációs-redukciós potenciált) gyakran a hidrogénértékek mellett tüntetik fel, de ez egy általános elektromos mérés, amelyet több tényező is befolyásol, tehát nem hidrogénspecifikus érték.

Mit állít valójában a „strukturált víz”?

A strukturált víz mögötti állítás szerint a közönséges folyékony víz stabil, hexagonális rácsszerkezetűvé rendezhető át. Ezt a formát néha a szilárd, folyékony és légnemű halmazállapottól különböző „negyedik fázisként” írják le, és azt állítják, hogy ez a szerkezet megváltoztatja a víz viselkedését vagy a testtel való kölcsönhatását. Ez egy konkrét, tesztelhető elképzelés, ezért jogos feltenni a kérdést, mi történik, ha valaki ténylegesen megvizsgálja.

A magmágneses rezonanciával, a vegyészek által a folyadékban lévő molekulák elrendeződésének és mozgásának vizsgálatára használt standard módszerrel már vizsgáltak hexagonálisként vagy strukturáltként forgalmazott vizet, de az eljárás nem mutatott ki jelentős különbséget az ultratiszta vízhez, sőt az emberi vizelethez képest sem, ha ugyanazzal a vizsgálattal elemezték őket (forrás: Hexagonális víz). A stabil, nagyméretű szerkezetet részben azért nehéz összeegyeztetni a víz alapvető kémiájával, mert a vízmolekulákat összekötő hidrogénkötések folyamatosan felbomlanak és újraalakulnak, 200 femtoszekundumnál rövidebb idő alatt. Ez túl gyors ahhoz, hogy egy rendezett rácsszerkezet egy egész pohár vízben fennmaradjon (forrás: Hexagonális víz).

Ráadásul mértékegysége sincs. A hidrogén mennyiségét PPB-ben és mg/l-ben adják meg, a sütő hőmérsékletét mérik, a csapvíz TDS-értékét pedig ppm-ben. A strukturált vagy hexagonális víznek nincs olyan megfelelő értéke, amelyet egy laboratórium közölne, egy független fél ellenőrizne, vagy amelyet feltüntetnének egy palack címkéjén. Egy állítás attól, hogy semmilyen meghatározott módszerrel nem mérhető, még nem feltétlenül hamis, de ellenőrizni sem lehet – ez különbözteti meg a cikkben tárgyalt összehasonlítás másik elemétől.

Mit állít valójában a „hidrogénes víz”?

Az oldott gáz, a molekuláris hidrogén (H2) két gyakori módon kerül a vízbe: elektrolízissel, amely szétbontja a vízmolekulákat, és egy palackban, kancsóban vagy készülékben lévő elektródánál H2-gázt szabadít fel; vagy reaktív tablettával, amelyben a magnézium a vízzel reagálva hidrogéngázt bocsát ki, miközben feloldódik. Bármelyik módszerről legyen is szó, a vízben ugyanaz a gáz keletkezik, csak más módon.

A H2 fogyasztása iránti érdeklődés egy sor laboratóriumi és állatkísérletre vezethető vissza. Ezek közül kiemelkedik Ohsawa és munkatársai 2007-es tanulmánya, amely a Nature Medicine folyóiratban jelent meg. A kutatás megállapította, hogy a molekuláris hidrogén szelektíven reagálhat a hidroxilgyökkel – a reaktív oxigénformák egy különösen reakcióképes, sejtkárosító típusával – tenyésztett sejtekben és a korlátozott véráramlás okozta agysérülés állatmodelljeiben (forrás: Ohsawa és mtsai, Nature Medicine (2007), az Europe PMC-n keresztül). Ez egy sejtekben és állatokban megfigyelt kémiai mechanizmusról szóló eredmény, nem embereknél igazolt hatás, és nem állítja, hogy a hidrogénes víz fogyasztása bármilyen betegséget kezel vagy megelőz. Viszont konkrét, tesztelhető kémiai indokot ad arra, hogy a H2-koncentrációt érdemi értéknek, ne pedig marketingfogásnak tekintsük.

Mivel egy jól azonosítható gázról van szó, az adott pillanatban egy adott palack vízben feloldott mennyiség valós fizikai mennyiség. Az elektrolízis során emelkedik, majd ismét csökken, ahogy a víz levegővel érintkezik, és ugyanúgy számszerűsíthető, mint bármely más oldott gáz.

Hogyan ellenőrizhető az oldott hidrogén?

Attól, hogy a hidrogénre vonatkozó állítás elvileg mérhető, még nem következik, hogy minden címkén szereplő hidrogénértéket ugyanazzal a módszerrel mértek. Három módszer valóban a H2-t vizsgálja, egy gyakori leolvasás viszont nem.

• Titrálási tesztcseppek. A metilénkékhez kapcsolódó reagens oldott hidrogén jelenlétében megváltoztatja a színét, és a minta teljes elszíntelenítéséhez szükséges cseppek száma adja meg a mérési eredményt, a ppm törtrészeiben. A módszer olcsó és hidrogénspecifikus, de kézi teszt, ezért az eredmény leolvasása személyenként némileg eltérhet.
• Oldott hidrogént mérő műszerek. Az elektronikus érzékelők közvetlenül, ppm-ben vagy PPB-ben jelzik a koncentrációt. A pontosabb eszközök laboratóriumi műszerek, nem zsebben hordható kütyük, a pontosság pedig az érzékelőtől és a kalibrálástól függ. Ez külön kérdés attól, hogy maga a módszer méri-e a hidrogént (erről bővebben az oldotthidrogén-mérők összehasonlításában olvashatsz).
• Gázkromatográfia. Ez az oldott gázok közvetlen szétválasztására és mennyiségi meghatározására szolgáló laboratóriumi módszer, amely jellemzően milligramm/literben közli az eredményeket. Ez a referenciaeljárás, ha egy eredménynek független vizsgálat során is meg kell állnia a helyét.

Az ORP-t, vagyis az oxidációs-redukciós potenciált gyakran a hidrogénértékek mellett tüntetik fel. Érdemes pontosan tisztázni, mit mér: egy anyag általános elektronfelvételi vagy -leadási hajlamát, millivoltban kifejezve. A hidrogéngáz valóban negatív irányba tolja az ORP-t, de ugyanígy hat rá a pH, a hőmérséklet és az oldott ásványi anyagok mennyisége is, ezeknek pedig semmi közük a hidrogéntartalomhoz. A negatív ORP-érték arra utal, hogy van jelen valamilyen redukáló anyag, de nem a hidrogén mennyiségét mutatja. Ha annak tekintjük, többet állítunk arról, amit ez az érték elárulhat (a részletes magyarázatot a víz hidrogéntartalmának méréséről szóló cikkben találod).

Így néz ki egy laboratóriumban ellenőrzött hidrogénérték

Jól megmutatja, mit jelent a „mérhető” a gyakorlatban, ha nem csupán egy termék adatlapját, hanem egy valós vizsgálati eredményt nézünk meg. A H2 Analytics független laboratórium az előbb említett műszertípushoz tartozó SRI 8610C gázkromatográffal vizsgálta a Hydrion termékkínálatának palackjait, és milligramm/literben adta meg az oldott hidrogén mennyiségét. A teljes módszertant és az eredményeket a független laboratóriumi tanúsítási jelentés ismerteti.

Ez a laboratóriumi eredmény a palackok saját termékoldalán feltüntetett specifikációk mellett szerepel. Ez másfajta ellenőrzés, de szintén ellenőrizhető, és fontos figyelembe venni a ciklus hosszát, mielőtt egymás mellé állítjuk a két értéket. A Core specifikációja szerint a palack platina-irídium PEM-elektrolízissel akár 5 000 PPB-t (5 ppm-et) is elérhet, a ciklus pedig kevesebb mint öt perc alatt befejeződik – ez jóval rövidebb a laboratórium 20 perces tesztfuttatásánál. A 9,00–9,14 mg/l-es érték tehát a hosszabb futtatás eredménye, nem pedig annak leírása, hogy egy szokásos, ötperces ciklus mennyi hidrogént juttat a palackba; a jelentés saját, 10 perces mérési eredménye, az 5,85–6,05 mg/l, közelebb áll a mindennapi használathoz. A Hydrion Pulse specifikációja más: ötperces beállításnál körülbelül 4 000 PPB, 10 percnél pedig akár 8 000 PPB, SPE/PEM-elektrolízissel és platinabevonatú titánelektródákkal. A két palack eltérő értékei különböző ciklusokból és hardverből adódnak, nem abból, hogy az egyik olyan hidrogént állít elő, amilyet a másik nem. A magasabb PPB-érték az adott módszerrel, az adott pillanatban mért több oldott gázt jelenti, nem pedig azt, hogy összességében melyik palack a jobb (a PPB-értékek értelmezéséről bővebben a hidrogénes víz PPB-értékeinek magyarázatában olvashatsz). Ennél az összehasonlításnál egyszerűbb a lényeg: mindkét érték egy meghatározott műszerre, egy megnevezett laboratóriumra vagy egy dokumentált specifikációs vizsgálatra vezethető vissza, amelynél a ciklus hossza is fel van tüntetve. Pontosan ilyen ellenőrzésen a „strukturált vízre” vonatkozó állításnak soha nem kellett átesnie.

Gyors módszer a vízzel kapcsolatos állítások értékelésére

A mérhetőség kérdése ezen az összehasonlításon túl is alkalmazható. Ha egy vízzel kapcsolatos termékről vagy kezelésről azt állítják, hogy más, mint a csapvíz, három kérdés segít elkülöníteni az ellenőrizhető állítást az igazolatlantól.

• Mit állítanak pontosan, mi változik meg a vízben? Egy homályos leírást, például hogy „élettel telibb” vagy „jobban felszívódik”, nehezebb tesztelni, mint egy konkrét állítást, például hogy „több oldott hidrogéngázt tartalmaz”.
• Létezik az adott tulajdonság mérésére szolgáló, megnevezett műszer vagy mértékegység? A hidrogént tesztcseppekkel, oldott hidrogént mérő műszerekkel és gázkromatográfiával lehet vizsgálni; ezek ppm-ben vagy PPB-ben adnak meg egy értéket. A víz szerkezetére vonatkozó állításnak nincs ilyen megfelelője.
• Ha megadnak egy számot, azt az adott anyag mérésére kifejlesztett módszerrel kapták, vagy egy általános helyettesítő mérőszámból következtettek rá? Az ORP valós és hasznos mérési érték, de nem a hidrogén mennyiségét mutatja. Ha mégis annak tekintik, az gyakori módja annak, hogy egy nem mért állítás kölcsönvegye egy mért állítás hitelességét.

Ezek alapján a hidrogénes víz megfelel az első két kérdésnek, azzal a kiegészítéssel, hogy minden konkrét értéknek valós mérésből kellene származnia, nem pedig feltételezésből; a strukturált víz pedig jelenleg egyik próbának sem tud megfelelni. A hidrogénes vízzel kapcsolatos tévhitek átfogó cáfolata ugyanezzel a mércével több más állítást is megvizsgál, és az „van-e szám, és megfelelő típusú szám-e?” próba más alternatív vízkezelési eljárásoknál is ugyanígy alkalmazható, például a shungitvízzel való összehasonlításnál, ha gyakorolni szeretnéd. Ha egymás mellett szeretnéd látni a különböző hidrogénesvíz-típusok PPB-specifikációit, a hidrogénes víz kollekcióban ugyanúgy számként találod meg őket, ahogyan ez a cikk is bemutatja: nem szlogenként.