Sungitvíz vagy hidrogénes víz: mi mérhető, és mi folklór?

A sungitvizet és a hidrogénes vizet azért hasonlítják össze, mert mindkettőt a sima ivóvíz feljavításának módjaként árulják, az összehasonlítás azonban csak akkor értelmes, ha különválasztjuk, mit kínál valójában a két termék. A sungit évszázados kőhöz kötődő hagyomány, amely mögött szűk körű valódi laboratóriumi kutatás áll, a hozzá kapcsolt jólléti állítások köre viszont ennél jóval szélesebb. A hidrogénes vizet egyetlen mérhető változó, az oldott hidrogéngáz határozza meg, amelyet a labor egy megnevezett mértékegységben tud kimutatni, műszerrel pedig ellenőrizni lehet. Az alábbiakban áttekintjük, mi a sungit, mire terjed ki valójában a vele kapcsolatos bizonyíték, és hogyan néz ki az, amikor egy vízzel kapcsolatos állítás ellenőrizhető, nem csupán el kell hinni.

• A sungit valódi ásvány, valódi múlttal, de a róla ma elhangzó állítások nagy része – a „feltöltött” víztől az EMF-árnyékolásig – messze túlmutat azon, amit bármilyen tanulmány vizsgált.
• A sungittel kapcsolatos létező laboratóriumi kutatás kémiai és anyagvizsgálatokat foglal magában, nem humán vizsgálatokat, ezért nem igazol egészségügyi előnyt a sungittel kezelt víz fogyasztásából.
• A biztonsággal kapcsolatos fontos tudnivaló kifejezetten arra a vizsgálatlan nyers kőre vonatkozik, amelyet közvetlenül ivóvízbe tesznek – nem arra az általános állításra, hogy a sungit veszélyes.
• A hidrogénes víz meghatározó értéke, az oldott H2-koncentráció PPB-ben vagy PPM-ben, titrálócseppekkel, oldotthidrogén-mérővel vagy laboratóriumi gázkromatográffal ellenőrizhető. Ez egészen másfajta állítás, mint egy hagyomány vagy benyomás.

Mi is valójában a sungitvíz?

A sungit széntartalmú, metamorf kőzetek csoportja, amely nagyjából kétmilliárd éve alakult ki, és szinte kizárólag az oroszországi Karélia régióban, Sunga falu közelében fordul elő – innen ered a neve. A víz sungittal való kezelésének gyakorlata régebbi, mint a modern jólléti marketing: Nagy Péter itt építtette Oroszország első gyógyfürdőjét, kifejezetten azért, mert úgy tartották, hogy a helyi víz tisztító hatású, ami a föld alatti sungitlelőhelyekhez kapcsolódott (forrás: Sungit – Wikipédia).

Ma ugyanezt az alapötletet többféle formában árulják. Nyers darabokat vagy kis piramisokat tesznek közvetlenül egy kancsóba vagy palackba, hogy a víz érintkezzen velük, egyes szűrőbetétek pedig a zúzott sungitot használják több réteg egyikeként. Maga a kő valódi, és vízkezelési használata évszázados múltra tekint vissza. Az változott, hogy mennyire széles körűek és konkrétak a hozzá kapcsolódó állítások.

Az állítások, amelyeket a sungithez kapcsolnak

Az eladók és a jólléti közösségek általában három állítást kapcsolnak a sungitvízhez: azt, hogy tisztítja vagy „feltölti” a vizet; hogy a kőben található fullerénvegyületek révén antioxidáns hatást biztosít; valamint azt, hogy egy telefon vagy router közelébe helyezve blokkolja az eszközök által kibocsátott sugárzás egy részét. A fullerénekkel kapcsolatos állítás valóban létező tényből indul ki. A sungit nyomokban természetes fulleréneket tartalmaz, a jelentések szerint körülbelül 1–10 milliomodrésznyi mennyiségben, és erre az értékre hivatkozik a modern marketing, amikor a követ antioxidánsnak nevezi (forrás: Sungit – Wikipédia).

Az EMF-árnyékolásra vonatkozó állítás a három közül a leggyengébb. Minden elektromosan vezető anyag bizonyos mértékben csillapítja a rádióhullámokat, tehát egy router mellé tett sungitdarab nem a kő egyedi tulajdonságát bizonyítja, hanem egy közönséges fizikai jelenséget, amelyet sok hasonló, elektromosan vezető ásványdarab is mutatna. Ez az egyik oka annak, hogy ma a sungitot leginkább áltudományos és alternatív gyógyászati állításairól ismerik, nem pedig arról a szűkebb körű kémiáról, amelyet valóban dokumentáltak (forrás: Sungit – Wikipédia).

Mire terjednek ki valójában a bizonyítékok?

Ha utánanézünk azoknak a kutatásoknak, amelyek állítólag alátámasztják ezeket az állításokat, a kép gyorsan leszűkül. Az orvosbiológiai szakirodalomban végzett keresés sejttenyészeteken végzett antioxidáns- és citotoxicitási vizsgálatokat, ICP-MS-sel végzett elemiösszetétel-elemzést, a sungit azon képességét vizsgáló tanulmányokat talál, hogy szennyezett vízből megkösse a nehézfémeket és a krómot (ez valódi vízkezelési alkalmazás, amely különbözik a víz jólléti célú fogyasztásától), valamint egyetlen, a növények szárazságtűrésével foglalkozó tanulmányt. Ezek közül egyik sem humán klinikai vizsgálat, és egyik sem vizsgálja, hogy a sungittel kezelt víz fogyasztása mérhető egészségügyi eredményt hoz-e egy embernél (forrás: PubMed-keresés: „sungitvíz”).

Ez a hiány fontos. Egy vegyület kémcsőben viselkedhet antioxidánsként, mégsem bizonyított, hogy hatása lenne, miután felhígul egy pohár vízben és lenyelik, hiszen a laboratóriumi eredmény és a jólléti állítás között ott van a felszívódás, az adag és a szervezet saját kémiája. A kő dokumentált kémiája valódi, de szűkebb annál az egészségügyi történetnél, amelyet ráépítettek: az anyag valódi, a hagyomány valódi, a ma hangoztatott konkrét mechanizmus pedig messzebbre nyúlik annál, mint amit bárki ténylegesen megmért.

Egy fontos biztonsági tudnivaló

A sungit természetes kőzet, nem pedig előállított, tisztított vegyület, és a legtöbb természetes ásványhoz hasonlóan szennyeződéseket is tartalmazhat. A jelentések szerint ezek között olyan nehézfémek is lehetnek, mint az ólom és a kadmium, ami valódi aggodalomra ad okot, ha a követ alternatív gyógyászati kezelésként használják (forrás: Sungit – Wikipédia). Ez a fenntartás kifejezetten a közvetlenül ivóvízbe helyezett, laza, bevizsgálatlan kődarabokra vonatkozik, amelyek esetében nem ellenőrizték, mi minden került még a földből a kőbe. Nem azt jelenti, hogy a sungit általánosságban nem biztonságos; a nehézfémtartalomra bevizsgált tétel egészen más helyzet, mint egy olyan, az interneten vásárolt darab, amelyet egyáltalán nem vizsgáltak be. A folklórral övezett ásványra vonatkozó állítás nem ugyanolyan jellegű, mint egy olyan terméké, amelyhez biztonsági vizsgálati jegyzőkönyv tartozik, ezért érdemes ellenőrizni, pontosan melyiket tartja a kezében, mielőtt az ivóvizébe teszi.

Mit jelent a „mérhető” a hidrogénes víz esetében?

Miért ér többet egy szám, mint egy benyomás?

A hidrogénes víz egy konkrét állítást tesz: a víz bizonyos koncentrációban oldott molekuláris hidrogént (H2) tartalmaz, amelyet általában milliárdodrészben vagy milliomodrészben adnak meg; 1 PPM 1 000 PPB-nek felel meg, ami ugyanaz a mértékegység, amelyet a vízben oldott gázok esetében használnak (lásd a PPB és PPM közötti különbség teljes magyarázatát). Ezt a koncentrációt többféleképpen is ellenőrizni lehet. A metilénkékes titrálócseppek hozzávetőleges helyszíni becslést adnak: minden csepp, amely színtelen marad, körülbelül 0,1 PPM-nek felel meg; a kifejezetten oldott hidrogén mérésére készült műszerek pontosabb értéket adnak, bár a két módszer pontossága eltér, és egyik sem helyettesíti a kalibrált laboratóriumi műszert (a lehetőségek részletesebb összehasonlítását a víz hidrogéntartalmának méréséről szóló útmutatóban találja; a mérőműszerek közötti pontosságbeli különbségekről pedig részletesebb összehasonlítás készül a különálló, oldotthidrogén-mérőket összehasonlító útmutatóban).

A marketinganyagokban gyakran szerepelnek ORP-mérők (oxidációs-redukciós potenciálmérők) a hidrogénértékek mellett, de a két mérés nem ugyanazt mutatja. Az ORP a víz általános elektronleadó hajlamát tükrözi, amely a pH-val, a hőmérséklettel és az oldott ásványi anyagokkal együtt a hidrogén hatására is változik. A negatív ORP-érték arra utal, hogy jelen lehet hidrogén, de nem olyan szám, amely közvetlenül átváltható PPB-re.

Egymás mellett: egy benyomás, amelyben megbízol, és egy ellenőrizhető szám

Itt találkozik valójában a sungit és a hidrogén összehasonlítása. A H2 Analytics független, gázkromatográfos vizsgálata a Hydrion Core oldotthidrogén-tartalmát egy 20 perces ciklus után 9,00–9,14 mg/l-nek mérte, a Hydrion Pulse értékét pedig 5 perces Boost üzemmódban 8,079 mg/l-nek, 10 perc után pedig 9,00 mg/l-nek. A mérést kalibrált műszerrel végezték, nem az eladó becslése alapján (a teljes eredményt lásd a független laboratóriumi tanúsítási jelentésben).

Ugyanebben a vizsgálati körben egy külön, 34 paraméteres vízbiztonsági vizsgálatot is végeztek. Az SGS Silver State Analytical EPA-tanúsítvánnyal rendelkező módszerekkel mindkét palackot ellenőrizte a szennyező anyagok – köztük a bennük használt elektródák fémei – szempontjából, és minden paraméter az észlelési határ alatt maradt. A gyakorlatban ezt jelenti a „mérhető” egy víztermék esetében: van egy mg/l-ben megadott koncentráció, valamint egy név szerint hivatkozható biztonsági vizsgálati jegyzőkönyv. A sungitvíz jelenleg egyikre sem kínál példát a saját egészségügyi állításai alátámasztására: egyetlen független labor sem tett közzé koncentrációt arra a feltételezett hatásra vonatkozóan, amelyet a kőnek a vízre kellene gyakorolnia, és az otthoni használatra árult nyers kőhöz sem tartozik biztonsági vizsgálati jegyzőkönyv. Ettől még a sungithoz kapcsolódó hagyomány nem válik értelmetlenné; csupán arról van szó, hogy a két termék másfajta kérdésekre válaszol, és jelenleg csak az egyikhez tartozik ellenőrizhető szám.

Egyszerű módszer bármilyen vízzel kapcsolatos állítás értékelésére

Nem kell kémiai háttértudás ahhoz, hogy megkülönböztesse egymástól ezt a kétféle állítást, ha tudja, mit érdemes kérdezni. Először azt nézze meg, hogy az állításhoz tartozik-e megnevezett mértékegység és megnevezett módszer – például gázkromatográfiával mért mg/l –, vagy csupán érzésen, hagyományon, illetve számadat nélküli marketingkifejezésen alapul. Ezután kérdezze meg, ki állapította meg az értéket: egy független labor, amely közzétette a módszerét és az eredményt, vagy csak maga az eladó a saját oldalán. Végül, ha az állítás egészségügyi előnyként jelenik meg, kérdezze meg, alátámasztja-e humán vizsgálat, vagy csak laboratóriumi kémiai eredményről, edényben végzett vizsgálatról, illetve magának a kőnek az elemzéséről van szó, amelyre az adott tanulmány következtetésein túl is kiterjesztik az állítást. Ha bármilyen vízterméket – a hidrogénes vizet is beleértve – ezen a három kérdésen keresztül vizsgál meg, többet tudhat meg róla, mint amennyit egy hagyomány vagy egy szlogen elárul.

Mit érdemes ebből levonni?

A sungit története és szűk körű laboratóriumi eredményei valósak: valódi ásványról van szó, amelyet dokumentáltan használtak már egy cár gyógyfürdőjében is, és valóban tartalmaz nyomokban fulleréneket, valamint más, kutatók által közvetlenül megmért vegyületeket. Ami nem bizonyított, az a laboratóriumi eredményektől a ma mellettük árult, szélesebb körű tisztító, energizáló és EMF-védelmi állításokig vezető ugrás. Érdemes észben tartani ezt a különbséget ahelyett, hogy egyszerű, a kő mellett vagy ellen szóló ítéletet mondanánk. A hidrogénes víz szűkebb körű állítást tesz, és azt is érdemes hozzátenni, hogy a hidrogénes vízzel kapcsolatos kutatások szerény, tanulmányok által jelzett hatásokat támasztanak alá, nem gyógyulást ígérő állításokat; ezt részletesebben is tárgyalja a hidrogénes vízzel kapcsolatos tévhiteket külön vizsgáló cikk. Ugyanez a mérhető érték és a benyomás közötti kérdés más vízzel kapcsolatos trendekre is vonatkozik, többek között arra, hogyan viszonyul a strukturált víz a hidrogénes vízhez ugyanezen mérce szerint.

Nem arról van szó, hogy az egyik termék bizonyított, a másik pedig értéktelen. Arról van szó, hogy egy megnevezhető koncentráció és egy ténylegesen elvégzett biztonsági vizsgálat másfajta állítás, mint egy hagyomány; bármilyen víztermék esetében érdemes ellenőrizni ezeket, mielőtt eldönti, mit tud. Ha egy laboratóriumban igazolt érték többet jelent Önnek, mint egy hagyomány, a hidrogénes vizek kollekciójában minden változat függetlenül bevizsgált koncentrációját megtalálja, így azonos szempontok szerint hasonlíthatja össze őket.